Az úgy volt, hogy mindig is mondtad hogy vége lesz. Hogy káprázat, eltűnsz, mint a fátyol fellegek. Hiába vigyáztam eltört, mint a porcelán. Én nem figyeltem rád. Nem történt semmi, csak szép lassan elkopott. Elengedett párszor, aztán újra elkapott. Egymást falták az éjek és a nappalok, És nem voltál tovább... Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Túl sokáig vártalak. Mit vársz? Mit mondjak? Mit szeretnél hallani? Felejts el! Ne hívjál! Ne írjál! A karmaid Húzd vissza, engedj! Ne rángass! Nem érdekelsz, Ne fojtogass tovább... Csak egyszer légy ebben az életben jó gyerek! Ne használd ki azt, hogy én tényleg szerettelek! Úgy tűntél el, mint akit elnyelt az óceán és el sem búcsúztál. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Nem történt semmi, csak szép lassan elkopott. Elengedett párszor, aztán újra elkapott. Egymást falták az éjek és a nappalok, és te sem voltál már... Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Sokáig vártalak. Túl sokáig vártalak.

Kár, hogy nem voltam részeg többet, Hogy nem voltam lustább. Kár, hogy nem keltem később, és kár, hogy nem haragszol rám... Kár, hogy nem hallgattam rátok, Kár, hogy nem hallgattok rám. Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért. Kár, hogy pont mikor már menne, Hogy pont a pont a pont (...), Hogy hangosan nevetsz az ágyam mellett, annyit mond: Minden szóért, Minden szóért kár, Hogy pont mikor már menne, Hogy pont a pont a gond. Hogy hangosan nevetsz, Az ágyam végén pezsgőt bont. Kár, hogy nem volt részeg többet, Kár, hogy kár, hogy kár, hogy kár, Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért. Minden szóért kár. Majdnem semmi sem történt meg, Bármi megtörtént, éppenhogy csak megbotlottunk, átestünk a nehezén. Kár, hogy elkéstél egy percet, Kár, hogy épp az elejét, éppenséggel pont belépett, Te meg éppen elmentél. Talán máshogy kezdtem volna, Talán, talán, talán, Talán mégis jókor szóltam, Talán, ha nem találsz. Mint az óra mutatója, folyton körbejár... Talán, talán, talán, talán, talán, talán... Kár, hogy nem hallgattam rátok, Kár, hogy nem hallgattok rám. Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért. Kár, hogy nem hallgattam rátok, Kár, hogy nem hallgattok rám. Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért. Kár, hogy nem hallgattam rátok, Kár, hogy nem hallgattok rám. Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért. Kár, hogy nem hallgattam rátok, Kár, hogy nem hallgattok rám. Kár, hogy túl sokat figyeltem, Kár itt minden szóért.

Te vagy én? Én vagyok Mind, aki körbevesz Szemben a szomszéd is Én vagyok, ki más lehet A buszsofőr is én vagyok Az útitársaim is én leszek Én adom ki az alkoholt És én is iszom meg velem Én vagyok apám, anyám A fiaim is én leszek Mindenki máshogyan boldogul el velem Menni kell Bárhova Innen el, már soha Vágóhíd a koponyám A szívem kápolna Foglyul ejt a test, a hús Pánikolsz, megvadulsz Befelé nyílik a világom minden ajtaja Elszívom, kint leszek Megvárhatsz, nem hiszed Semmi baj, elleszek Ha visszajössz Azt nem lehet Gyűjtöm a gombokat A hajszálakat a szőnyegen Az ágy alatt én lakom Sose volt másik szörnyeteg Csak én Te vagy én? Nem tudom Össze van nőve a víztükör A szemfenék a vitorlavásznakkal Húzd magad össze, hogy Nem férsz a bőrödbe Lombokkal lefelé Égnek gyökérzettel Az milyen, hogyha én Tartom bent önmagam Mint egy mély levegőt Ketrecharc a szabadban Én vagyok apám, anyám A fiaim is én leszek Mindenki máshogyan boldogul el velem Menni kell Bárhova? Innen el, én már soha Vágóhíd a koponyánk A szívünk kápolna Menni kell Bárhova Innen el, én már soha Vágóhíd a koponyánk A szívünk kápolna Menni kell Bárhova Innen el, én már soha Vágóhíd a koponyánk A szívünk kápolna Vágóhíd Kápolna Vágóhíd Kápolna Vágóhíd a koponyánk A szívünk kápolna

Padláson táncolunk, szexért mindent elárulok. Egymás szemébe bámulunk, elszámolunk, elámulunk. Vagy te élsz tovább, vagy én, bokádat csókolom! Egy üres feles pohár az összkomfortos otthonom. Fröccsöt ne kérjél, kérlek, pezsgőfürdő, feslett élet. Fehér paripám is leginkább csak a hentesé lett, A böllér bő lére ereszti a teóriát, kifolyik minden Rejtett jellem, szellem a nyakon át... a konyakon át... A nyakon át... a konyakon át... Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hihetek a halálban már ebben az életben. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hiszek a valóságban már ebben az életben! Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hihetek a halálban már ebben az életben. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hiszek a valóságban már ebben az életben! Mint éjfekete nejlonzsák, rám feszül a sok bogár. A szemem most nyomta ki egy szemfüles kormorán. A csillagképet tapintom ki, merre van a hajnal. Pontosan tudod, hogy nem szeretlek, azért nem hívlak. A csillagképet tapintom ki, merre van a hajnal. Pontosan tudod, hogy nem szeretlek, azért, mert... Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hihetek a halálban már ebben az életben. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hiszek a valóságban már ebben az életben! Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hihetek a halálban már ebben az életben. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hiszek a valóságban már... Ez itt az orvosom szerint az agynak plasztika. Antik vázatestű lányok esküdöznek Gandhira, Hogy nem az arccsontodért mennek veled randira, Hanem mert jól táncolsz a 4/4-es sramlira. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hihetek a halálban már ebben az életben. Szerelmes vagyok a szerelembe, a szerelembe! Nem hiszek a valóságban már ebben az életben!

Kifutott szalag után hallgatlak Úgy képzelem el, hogy szenderülsz Szívnek rohanó kardhalak Ott fekszel most is, ahol hagytalak Így maradunk, egymásban tartva Poresőben a nikotin sárral Nincs szívzörej, csak fehér zaj van A bőröm sáskarágta Moly meg sáska rágja A kád amíg megtelik semmivel Ha nincs hova, akkor is menni kell A szárnyaid gondosan eltettem Repülni nekem sose kellettek Se kint, se bent, nincs sehol A zárójelben szóközök A nap se le, a hold se föl A tenger mély, a nyúl üreg ...hogy szembeszélben szörfözöl Hogy fodrozódik, felnevetsz... Tökre jó, csak tönkretesz Szublimálsz. Nincs átmenet Felgyújtom utánad a várost Leoltom utána a lámpát Kikapcsolom magam végre Bekapcsolsz hajnalban aztán Hiányzik az ablak a falról Megvan mindenem, asszem A könny, mint a köd folyik lassan A kád amíg megtelik semmivel Ha nincs hova, akkor is menni kell ...ahogy belebújok a bőrödbe Ahogy megmelegszik az éjszaka A fák ahogy összeölelkeznek A madarak egymáshoz költöznek... A katicák alszanak mellettem A kígyókat közel engedtem Felgyújtom utánad a várost Felgyújtod utánam a lámpát Bekapcsolom magam végre Kikapcsolsz hajnalban aztán Felgyújtom utánad a várost Felgyújtod utána a lámpát Álmodd azt, hogy ébren voltál végig Párnaszirtek az égig, paplantenger Álmomban most is ott vársz ránk Az indulástól az érkezésig

A Napot megeszem, a Holdat a zsebembe rakom, A cigim gyúrom egy rokkant vasbeton teraszon, A kalapom pont a kobakomra fújja fel a szél, Csupa galamb, csupa morzsát szóró mama a tér. Az ajkad nézem, a rúzsod az olyan valami, Hogy előbúj a tavasz, tudod az a tavalyi, Amikor én meg a nő meg, hogy hogyan szeretem, Simogatástól sebes lehetne a tenyerem. Alakulunk te baba, tudod ilyen ez a hely, A helyes dolgoktól boldog, de unalmas leszel, A naplemente az giccses, de mindig gyönyörű, S a gyönyörű valahogy kicsit mindig szomorú. A kezed tedd szét, hogy érezd milyen ha a madár, Oly magasan, hogy a csőrébe férjen be a táj, Te a virágot, én meg csak a tövist szeretem, Nekem ne mondd, hogy bocsánat, Ilyen a szerelem! Ilyen a szerelem, Ilyen a szerelem, Ilyen a szerelem, a szerelem, Ilyen a szerelem, Ilyen a szerelem, Ilyen a szerelem, Ilyen a szerelem, a szerelem...